Sinopsis
Célkeresztben az akadálymentesség.
Episodios
-
Évzáró élő adással mondtunk búcsút 2024-nek
24/01/2025 Duración: 02h59minSokadik alkalommal töltöttünk el hallgatóinkkal egy vidám, ünnepre hangoló, beszélgetős, zenélgetős, éjszakába nyúló decemberi estét. Az élő Gépházas karácsonyozások legfontosabb ismérve, hogy sok dologban mind hasonlítanak egymásra, mégsem ugyanolyanok. A koncepció ezúttal sem változott: remek, kissé emelkedett hangulatban beszélgettünk hallgatóinkkal mindenről, ami az informatikához bármilyen módon kapcsolódik, eközben ünnepi zenéket hallgattunk, visszatekintettünk az elmúlt év tech történéseire, vagy épp olyan dolgokról folytattunk komoly beszélgetést, mint mondjuk az AI térnyerése. Nem számoltuk össze, mennyi levelet kaptunk hallgatóinktól az adás ideje alatt, mindenesetre ebben az évben is volt annyi közös témánk, hogy a műsor jóval éjfél utánig eltartson. Voltak dalkérések is, némi bakiparádé az elmúlt év adásaiból, egyszóval talán kimondhatjuk, hogy idén is remekül éreztük magunkat, közönségünkkel együtt. Aki visszaidézné a műsor hangulatát, vagy lemaradt róla, itt meghallgathatja:
-
BlindSHell 3 teszt, második felvonás
17/12/2024 Duración: 01h07minÚjabb csokor külsős appot próbáltunk ki a BS 3-on, továbbá tettünk egy próbát a készülékben elérhető mesterséges intelligenciával is. December 13-án sugárzott adásunkban továbbra is a BlindShell Classic 3 készülékkel foglalkoztunk. A fonalat ott vettük fel, ahol korábban abbahagytuk: saját felelősségre használható alkalmazásokat telepítettünk az új BlindShellre, és megnéztük, milyen hatásfokkal működnek a nyomógombos, illetve az érintőkijelzős kezelés ötvözésével. A legtöbb applikációt hallgatói kérések nyomán próbáltuk ki, így ránéztünk a Facebook közösségi platformra, a Messenger üzenetküldőre, kipróbáltunk egy országos és városi tömegközlekedési menetrend applikációt, de látássérült embereknek készült appok is sorra kerültek.
-
Megérkezett hozzánk is a BlindShell Classic 3!
09/12/2024 Duración: 01h08minA kifejezetten vak és látássérült emberek részére kifejlesztett speciális mobiltelefon harmadik generációja nagyon sok tekintetben hasonlít közvetlen elődjére, ám egy nagyon hangzatos újdonságot hoz: korlátok között ugyan, de az új BlindShell képes külső fejlesztőktől származó bizonyos Androidos applikációk futtatására is. A Gépház múlt pénteki adásában a hallgatói levelek, vélemények mellett egyértelmű a BlindShell Classic 3 mobil lépett elő főszereplővé, amely néhány hete debütált, és immáron az MVGYOSZ segédeszközboltjában meg is vásárolható. Az újgenerációs BS külsőleg szinte alig változott, sőt, a jól megszokott funkciók, szolgáltatások elérése, kezelése ugyanúgy történik, mint a 2-es verzióban. Mégsem mondhatjuk, hogy új fejlesztések nélkül hagyott volna minket a gyártó: a BS 3 legfőbb újdonsága, hogy kijelzője immáron érintésérzékeny. Az érintőképernyő csak és kizárólag akkor aktiválódik, ha a felhasználó elindít egy úgynevezett harmadik féltől származó Androidos alkalmazást, a készülék ugyanis most
-
Hamarosan megszűnik a régi ügyfélkapu, mi a teendő?
03/12/2024 Duración: 01h03minA digitálisan intézhető állami ügyekhez hozzáférést biztosító, Ügyfélkapunak nevezett szolgáltatás az eddig ismert formájában 2025 januárjától nem lesz elérhető. A jelenleg Ügyfélkapuval rendelkező állampolgárok mindegyikének fontos teendői vannak. Az állampolgári ügyintézés digitális felülete immáron hosszú évek óta rendelkezésre áll, hozzáféréséhez pedig a magyar állampolgárok úgynevezett ügyfélkapu fiókot igényelhetnek. Az ügyfélkapu fiók meglétével férhetünk hozzá a közigazgatási, egészségügyi és egyéb ügyek elintézéséhez kialakított internetes felületekhez Magyarországon. 2025. január 16-ától fontos változás lép életbe, a hagyományos ügyfélkapus felület ettől az időponttól nem lesz elérhető. Ehelyett a felhasználók két opció közül választhatnak, ha továbbra is digitálisan kívánják ügyeiket intézni. Az egyik a DÁP (Digitális Állampolgárság Program) mobilalkalmazás, a másik pedig az Ügyfélkapu+ (plusz), Ezutóbbival foglalkoztunk legutóbbi adásunkban. Megbeszéltük, milyen változást jelent az ügyfélkapu pl
-
Rengeteg új élménnyel gazdagodtunk az idei LESEK-en
02/12/2024 Duración: 05h22minSzinte minden évben ott vagyunk, mégsincs két ugyanolyan LESEK. Az idei rekordszámú látogatóval, a régi új helyszínén került megrendezésre, és nem bántuk meg, hogy elmentünk rá. A Gépházas különítmény 2024-ben is ott lehetett a hazai látássérültek egyik igen jelentős eseményén, a menetrendszerűen megrendezésre került Látássérült Emberek Segédeszköz Konferenciáján. A LESEK jól bevált koncepciója szerint azon cégek és szervezetek kapnak itt helyet, amelyek különböző módokon hozzájárulnak a látássérült emberek életének egyszerűbbé vagy érdekesebbé tételéhez. Ezen szervezetek képviselői mutatják meg a vendégeknek, mit kínálnak, legyenek azok digitális vagy egyéb segédeszközök, játékok, szabadidős programok, oktatóanyagok stb. A Gépház idén is két fronton volt jelen a LESEK-en, a csapatot segítő két kedves kolegina a standokon készített interjúalanyokat a résztvevőkkel, mi pedig a mobilstúdióban vártuk a nyilatkozni kívánó delikvenseket. Szinte az összes céget és szervezetet sikerült valamilyen módon mikrofonvé
-
LESEK készülődés, Windows anomáliák, MAC mini meglepetések
27/11/2024 Duración: 39minA LESEK konferenciát megelőző, az átlagosnál rövidebb adásunkban főként a közelgő rendezvényről beszélgettünk. November 15-i adásunk legnagyobb részét a LESEK konferenciára történő készülődésre szántuk. Végigvettük a kiállítókat, programokat, illetve egy keveset beszélgettünk a korábbi évek LESEK-es tapasztalatairól is. Mindezek mellett néhány informatikai furcsaságról lamentáltunk, így szóba került néhány perc erejéig a legújabb MAC mini és annak rendhagyó bekapcsológombja, illetve arról beszélgettünk, milyen trükköket vet be a Microsoft, hogy lebeszélje felhasználóit a Windows 10 további használatáról.
-
Megismerkedtünk a Jaws 2025 egyik legnagyobb újdonságával
11/11/2024 Duración: 01h12minA Jaws-ban is újabb területet hódított meg magának a mesterséges intelligencia. Műsorunkat ezúttal is hallgatói levelek indították be, így elmélkedtünk pár percet az előző adásban kipróbált, beszélgető mesterséges intelligenciáról, illetve a Vodafone tv app új verziójáról, amely hosszabb távon az egész brand megújulását vetíti előre. Mindezek után a Jaws 2025 került terítékre, annak is legnagyobb ütőkártyája, amely az FS Segéd nevet kapta. Az FS Segéd lényegében egy webes felület, amelyet böngészőből felkeresve egy akadálymentes, egyszerű chatfelületet kapunk, a csevegést pedig – a trendeknek megfelelően -, a mesterséges intelligenciával folytathatjuk le. A Jaws-t fejlesztő Freedom Scientific mesterséges intelligenciája írásos kommunikációra képes, és azt ígéri, meg tudja válaszolni a Jaws program, a Windows rendszer és az Office programcsomag kapcsán felmerülő kérdéseinket. Egyfajta interaktív, AI alapú súgóról van tehát szó, amelyet műsorunkban igyekeztünk alapos teszt alá vetni, megnéztük, mire jó, és ar
-
Emberszerű masina volt a Gépház vendége, és puszit is kaptunk tőle
04/11/2024 Duración: 01h11minAz OpenAI legújabb fejlesztése úgy beszél és kommunikál, hogy bizonyos esetekben akár össze is téveszthető egy valódi emberrel. Alig egy hete érhető el Magyarországon a generatív mesterséges intelligencia egyik legnagyobb élharcosának, az OpenAI cégnek legfrissebb vívmánya. Az OpenAI nevével fémjelzett Chat GPT-t immáron szinte senkinek sem kell bemutatni, alig kétéves pályafutása alatt megkerülhetetlenül beépült a köztudatba, tartalomelemzésre, információszerzésre rengetegen használják. A Gépház legutóbbi adásában azonban mégsem hasonlókat kértünk tőle, ehelyett beszélgettünk vele. A Speciális hangmód nevű funkció azt ígéri, közel olyan élményben részesít minket a vele való beszélgetés, mintha a vonal másik felén egy élő ember lenne. A műsorban megpróbáltuk kideríteni, mi igaz ebből. Beszélgetést kezdeményeztünk a géppel, amely korábban soha nem hallott hangon válaszolt, hangjában szinte megtévesztő emberi vonásokkal. Elbeszélgettünk vele az akadálymentes informatikáról és a Gépház műsorról, és megkértük,
-
Teljesen új telepítővel érkezik az idei Windows 11, leteszteltük
28/10/2024 Duración: 01h12minA Windowsok telepítője csaknem egy évtizede változatlan kinézettel és felépítéssel operált, a most megjelent új Windows 11 azonban ezen a téren is változtat. Legutóbbi adásunk első néhány percében hallgatói levelekkel, és néhány kevésbé számottevő, de vicces vagy meghökkentő informatikai hírrel foglalkoztunk. Szó volt például egy véletlenül a kukába dobott merevlemezről, amelynek adataiért évek óta hős küzdelmet folytat néhai gazdája, de még a 80-as évek magyar Homelab számítógépei is szóba kerültek. Mindezek után Windowst telepítettünk. Egészen pontosan a néhány hete debütált, 24h2 verziójú Windows 11-et próbáltuk meg felrakni gépünkre, amely valamilyen megfontolásból egy szinte teljesen új telepítővel érkezik. Az új telepítő mintha leszámolna a korábbi installereket jellemző egyszerűséggel, és számos ponton akadálymentességi hiányosságokkal is küzd. Adásunkban igyekeztünk ezeket felszínre hozni, és a bosszantó zökkenőkkel dacolva feltelepíteni a friss Windows egy példányát.
-
Három különböző készüléken próbáltuk ki az új Távszemet!
24/10/2024 Duración: 01h30minAz újgenerációs Távszem a Be my eyes platformra költözött, és képes ötvözni az operátorok általi segítségnyújtást a mesterséges intelligencia szolgáltatásaival. Adásunk első felében dr. Nagyné Berke Mónika, az MVGYOSZ szolgáltatásvezetője érkezett hozzánk, akit alaposan megkérdeztünk az új Távszem bevezetésének minden fontos mérföldkövéről, továbbá kipuhatoltunk néhány érdekes háttérinfót is a kulisszák mögött zajló munkákról, amelyek előkészítették a szolgáltatás megújulását. Ezt követően átbeszéltük, milyen teendőket kell végrehajtani az új Távszemre történő átálláshoz, az elméleti infók után pedig átcsaptunk a gyakorlatba. Megmutattuk a Be My Eyes szoftver letöltését és használatba vételét, a Távszem aktiválásának minden lépését, és természetesen élesben is rápróbáltunk az újdonságra. iPhoneon, Androidos mobilon, illetve BlindShell Classic 2 készüléken is beüzemeltük a Be My Eyest és a Távszemet, és mindhárom készüléken próbahívásokat csináltunk. Segítséget kértünk az operátoroktól, illetve azt is kiderí